Állások, amelyeket jellemzően férfiak végeznek

Állások, amelyeket jellemzően férfiak végeznek

Az egyenlő bánásmód elve, és a nemi diszkrimináció tilalma miatt ez egy kényes téma, de mind történelmi, mind kulturális, mind fizikai okokból kifolyólag mégis vannak olyan „fiús” és „lányos” munkák, amelyeket az adott nemhez szoktunk kötni. Sokat fejlődött a világ ebben a tekintetben, és egyre több női felsővezetővel találkozunk, és kevésbé vannak hátrányban a férfiakkal szemben, minta múlt században. Sajnos azonban az egyértelmű, hogy mind a lehetőségek, mind a bérek tekintetében van még mit tenni. Hivatalosan egyébként nem lehet az álláshirdetésekben megjeleníteni, hogy férfit vagy nőt keresnek, sőt, életkor, vallás, faj, és minden egyéb személyes tulajdonság alapján törvényellenes megkülönböztetéseket tenni. Ennek ellenére még mindig nagyon sok álláshirdetésben látjuk ezt, ami szerintem sajnálatos, ám néha logikus.

Honnan is indul ez az egész? Az emberi faj fejlődése elején is megjelent már ez a kettősség. A nők nevelték az utódokat, készítették az ételt, rendet tartottak a lakóhely körül, amíg a férfiak vadászni mentek, és „megkeresték a betevőt”. Ennek a szinte ösztönös megosztottságnak a mai napig érezzük a hatásait.

 

A leginkább kézenfekvő példa fizikai munka. Nagy valószínűséggel egy 30-35 éves sportosabb testalkatú férfi számára kevésbé lesz megterhelő az 50 kilós cementes zsákok pakolása, vagy az egész napos rakodás, mint egy 23 éves lánynak. Ez valahol logikus, de miért is ne tudná megcsinálni egy 23 éves lány? Lehet, hogy ő is van olyan erős J A nehezebb fizikai munkáknál emiatt ki is írják, hogy férfiakat keresnek, és a hatóságok efelett szemet is hunynak.

 

Egy munkásruhában, olajos kézzel, munkavédelmi sisakban dolgozó férfi egy kifejezetten sztereotipikus kép. Vannak klasszikusan ilyen munkák, általában valamilyen műszaki, gyártási, szerelési, mezőgazdasági területhez köthetően. Az állásportálokon ahol meg van jelölve, hogy férfiakat keresünk, az jellemzően mindegyik ilyen jellegű fizikai, vagy kékgalléros munka lesz. Mindig abból induljunk ki, hogy a férfi az „erősebb nem”, mármint valóban fizikai értelemben, és ez van a munkaadók fejében is. Budapesten rengeteg ilyen munkát találunk. Csomagoló, gépkezelő, operátor, szakmunkás, betanított munkás, raktári dolgozó, autószerelő stb.

 

Ha belegondolunk, akkor a sofőrök is általában férfiak szoktak lenni, legyen szó személyautóról, teherautóról vagy kamionról, targoncáról, stb. Pedig egy nő miért ne tudna ugyanúgy vezetni?

Általában a biztonsági őrök is férfiak, de hála istennek manapság már nagyon sokan nőként is végzik ezt a munkát, pedig tradicionálisan ez tényleg egy férfi munka.

 

Az egyik kedvenc példám, ami az elmúlt pár évben kezdett el terjedni. Vannak olyan férfi borbélyszalonok, ahol nemhogy nem dolgozhatunk nőként, valahol tilos egyáltalán belépni egy nőnek. Ez persze inkább egy régi hagyomány tiszteletéről szól, de a lényeg benne van.

 

És mi a helyzet a szellemi munkával? Az irodai és egyéb szellemi munkák esetében már egyre kevésbé jellemző ez a helyzet. Nemcsak szakértők de vezetők is lehetnek nők, ebben semmi nem gátolja már őket igazság szerint. Persze vannak helyzetek, amikor férfiként egyszerűen hamarabb vesznek fel minket valamilyen pozícióba. Ez nagyon sok mindentől függ. Leginkább egy cég konzervatív hozzáállásától.

 

BudapestAllas.hu / D.M.