Tippek a munkahelyi beilleszkedéshez budapestieknek

Tippek a munkahelyi beilleszkedéshez budapestieknek

A munkahelyi beilleszkedés nem egyszerű folyamat Budapesten sem. Az első napokban érdemes megismerni a céges kultúrát és a munkatársakat, illetve kezdeményezően hozzáállni a feladatokhoz.

Budapesten gyakori, hogy a munkavállalók más városból, vidékről érkeznek egy-egy új állás miatt. Ekkor a főváros megismerése mellett az új munkahelyen is gyorsan be kell tudniuk illeszkedni – mindez azonban a helyieket is érinti.

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/339/hasznos-tanacsok-az-uj-munkahelyunkon-torteno-beilleszkedeshez

 

Ismeretlen közeg

Amikor elkezdünk dolgozni az új munkahelyünkön, valószínűleg egy teljesen új, ismeretlen közegben találjuk magunkat. Nem kell megijedni a helyzettől, a többieknek is volt első napja a vállalatnál, illetve jó esetben segíteni is fognak minket a beilleszkedésben. Figyeljünk oda a részletekre és próbáljuk felvenni a tempót.

Vannak, akik félnek az ismeretlentől, a változás azonban az élet része és ha kihívásként tekintünk rá, sokkal inkább izgalmas élményben lesz részünk. Ugorjunk fejest a mélyvízbe, ha szükséges és állítsuk magunkat a kalandok elé.

munkahelyi közeg

 

Nyüzsgő Budapest

A vidékiek számára elsőre nehéz lehet megszokni az új életet a fővárosban. Aki eddig autóval járt dolgozni, most érdemes elgondolkodnia a tömegközlekedésen és megtanulnia a menetrendeket. A budapesti lehetőségeket célszerű kihasználni, remek céges bulikat is tarthatunk.

A budapesti céges kultúra a nyugati világ szokásaihoz hasonlítható, így akik szeretik a pörgést és a tartalmas napokat, valószínűleg élvezni fogják a munkába állást.

Az első benyomások

A munkahelyünk a második otthonunk – ezért nem kimondottan előnyös, ha nem vagyunk jóban a kollégáinkkal. A közös munkát pedig erősen meghatározza, hogy milyen a kapcsolatunk a többiekkel. Nem kell erőltetnünk a folyamatot és tetszelegnünk az első munkanapokon sem, azonban nem árt udvariasan és érdeklődően hozzáállni a kollégákhoz.

Manapság egyre gyakoribb a home office munkavégzés Budapesten is, így akár az is előfordulhat, hogy nem találkozunk személyesen azokkal, akikkel együtt dolgozunk. Ennek ellenére próbáljunk meg jó viszonyt kialakítani – akár az elektronikus kapcsolattartás formájában.

https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/260/munkahelyi-beilleszkedes

 

Kérdezzünk, kezdeményezzünk

Kérdezzünk sokat a munkatársaktól, a vezetőktől és akiktől csak lehet, próbáljunk meg aktívak maradni. Mi magunk is könnyebben beilleszkedhetünk és megismerhetjük a folyamatokat, illetve külső szemmel is jobb megítélésre tehetünk szert.

https://allasorias.hu/karriertipp/praktikak-amivel-jobb-lehet-egy-munkanapunk/

 

Önállóség és csapatmunka

Fontos, hogy mindkét területen képesek legyünk a munkavégzésre. Amennyiben egyedül szeretünk dolgozni, akkor sem árt, ha képesek vagyunk egy-egy projekt részeként a csapat hasznos tagjaként részt venni a munkában.

csapatmunka

Ne legyünk mesterkéltek

Legyünk tudatosak és tartsunk be bizonyos praktikákat ahhoz, hogy könnyen beilleszkedjünk, azonban ne essünk át a ló túloldalára sem. A túlzott tetszelgés és megfelelési kényszer tükröződhet, egy idő után pedig idegesítővé válhat. Figyeljünk oda tehát, mit és hogyan teszünk az első napokban, de hagyjunk teret a kollégáknak is, akik ezelőtt is boldogultak.

 

BudapestAllas.hu / P.P.